Lassan repült és magasan. Már alkonyodott, úgy tudta ez az utolsó bevetése lesz aznap. Ahogy a levegő hűlt, a széllöketek egyre erősödtek, így lejjebb ereszkedett. Élvezte, hogy a nap utolsó sugarai még meg-megcsillantak a szárnyakon.
- Jó lenne már végre visszatérni a bázisra - gondolta, s lassan leereszkedett, egészen a fák közé.
- Lassítás, gyorsítás, jobbkanyar, balkanyar. Ez az igazi repülés! - mormolta magában.
Ekkor hirtelen egy óriási rántást érzett. Az ijedtségtől elvesztette egy pillantra az eszméletét. Beleakadt valamibe. Valami ragacsos és nyúlósba, ami ismeretlen volt számára. Soha nem látott még ilyet. Észrevette, hogy négy szempár figyeli. Nem tudta mi lehet az, de tudta, hogy csapdába került és meg kell védenie az életét. Először ő támadott. Elvétette. Hirtelen éles fájdalmat érzett a potrohában, majd lassan eltompult körülötte minden és már nem emlékezett semmire...
Ez az adag virágpor nem jutott el a kaptárba.
